nyitólap bemutatkozás beszámolók galéria archívum fórum linkek elore fc
www.stormcorner.hu - Beszámolók - Kézi (régi) - Kézilabda meccsek (Cornexi, Vasas, Hódmezővásárhely)

Kézilabda meccsek (Cornexi, Vasas, Hódmezővásárhely) (2006-01-30)

Csupa felejthetetlen élmény. A Cornexi ellen "bravúros", vagyis nem olyan megalázó vereséget szenvedtünk, ezúttal megúsztuk a tízgólosnál nagyobb különbséget. A hangulat a folyamatos tapsikálásban merült ki, sőt még meccs végére is jutott egy vastaps. A Vasast hat szurkolója is elkísérte, akik valószínuleg a mai napig azt találgatják, hogyan kaphatott ki csapatuk...

Nos, vagy túl nagy volt a mellény, vagy "egyéb" ok miatt. A Mocsai-gárda ellen már volt konkrét buzdítás is, még ha nem is túl sok, persze csak akkor amikor láttuk hogy ebből még lehet "valami" és nem fogják szokás szerint tönkreverni csapatunkat.

A Vásárhely elleni "derbin" a szokottnál többen voltunk, kb. 60-70 fő az állóhelyen, a szurkolás is jobb volt, de ez sem segített a lányoknak. Hiába buzdít az ember, ha egyszer képtelenek megfogni azt a szerencsétlen labdát normálisan. Ezt elég sokszor eljátszották lányaink. A második félidő első részére megugrott a vendégcsapat, ekkor már érezhető volt hogy elmegy a hajó. Addig talán mi voltunk kicsit aktívabbak, innentől viszont már alig hallattuk a hangunkat, inkább az egyre jobban belelkesedő vendégeket kóstolgattuk. Persze jött válasz, kölcsönös szidalmazás, de az egész valahogy erőltetettnek tűnt, amolyan "ha már itt vagyunk/vannak, nehogy már ne szidjuk egymást" alapon néha már mosolyogtató rigmusokkal találta meg egymást a két oldal. A vendégek úgy 50-60 fővel érkeztek (mikor fogunk mi emeltes busszal meccsre menni?), találkozásra a nagy biztosítás miatt esély sem volt. Aki reménykedett, hogy a Vasas legyőzése után elkapják a fonalat a lányok. Nos, gyorsan vissza kellett szállni a földre. Mellesleg, a bennmaradási harcban nagy "rivális" Bp. Spartacus alig kapott ki a minket oda-vissza simán verő Debrecentől.

Hogy valami pozitív is legyen a végén: a V.hely ellen a kezdőcsapat összes játékosa saját nevelés volt.

vissza