nyitólap bemutatkozás beszámolók galéria archívum fórum linkek elore fc
www.stormcorner.hu - Beszámolók - Kézi (régi) - Derecske – Békéscsabai Előre NK

Derecske – Békéscsabai Előre NK (2005-03-05)

Mivel fiatal csapatunk kis szerencsével akár feljutó helyen is végezhet, jó 20 ember döntött úgy, hogy a „rangadón” megpróbálja kiszurkolni a győzelmet.

A tervezett nagybusz helyett két mikrobusszal vágtunk neki a túrának. Mivel késve indultunk, nagyobb megállás nélkül tettük meg az utat, de így is néhány perces késéssel értünk a csarnokba. Hangulatra nem lehetett panasz, a fiatalok nagy vehemenciával kezdtek bele a szurkolásba, melynek hamar meglett az eredménye. Néhány figyelmeztetés után a helyi szervek kutyával jöttek be közénk, de ekkor még lecsillapodtak az indulatok... A második játékrészt csak néhányan követtük a lelátóról, a többiek inkább a büfében "pihentek". A meccs végére még visszatért néhány arc, akiknek már csak a bosszankodás jutott, ugyanis kikaptunk! A műbalhénak az lett az eredménye, hogy (köcsög Szabó Károly és Buci közreműködésével) a yard ismét megjelent Rex felügyelővel és egy "rossz fiút" elvittek a helyi kapitányságra. Egy embert meg ott találtunk meg… Ugyanis a sok "frissítő" hatására, kijőve a csarnokból azt hitte hogy Békéscsabán van és elindult a törzskocsmájába…

vissza