nyitólap bemutatkozás beszámolók galéria archívum fórum linkek elore fc
www.stormcorner.hu - Beszámolók - 2005-2006 - Hódmezővásárhely - Békéscsaba 1912 Előre SE (1-0)

Hódmezővásárhely - Békéscsaba 1912 Előre SE (1-0) (2006-06-03)

A vonat indulására pontosan 30-an gyűltünk össze. Ahhoz képest, hogy legalább háromszor ennyi ember hangoztatta egész évben, hogy ez lesz az év túrája, invázió, stb. és bajnokságot is megnyerte már a csapatunk, ez nagyon gyenge létszám. Sokan „nem értek rá”, többen trianonba mentek, de voltak olyanok is, akik inkább az Újpestet választották. Ez utóbbi elég szánalmas dolog azért… Így elég fiatal, de lelkes brigád indult útnak az egyetlen olyan idei utunkra, ahol ellenfélre is számíthattunk.

Az út eseménytelenül telt. Az egyetlen érdekesség az volt, hogy egy öregúr – aki Orosházán szállt fel – folyamatosan és feltűnően figyelt minket. Azt hittük, hogy valami nyugdíjas közeg, akit ránk állítottak.

Azt vártuk, hogy Vásárhelyen a rendőrség, a helyi kemények, valamint az Ultras M47 fogad minket. Erre bizton számíthattunk, hiszen már egy hete minden honlapunkon ott virított, hogy melyik vonattal megyünk. Nagy meglepetésünkre sem rendőrök, sem a hazaiak nem vártak minket. Azért nézelődni (?) kijöttek páran. Három arc álldogált az állomás mellett, egyikük a csajával, a látszat kedvéért. Többen felismerték az őszi kézimeccsről őket, s később a meccsen is megjelentek. Valami „véletlen” folytán az öreg a vonatról odasietett hozzájuk. Ez a kis jelenet azért sok érdekes kérdést felvet…

A helyi srácok készségesen elirányítottak minket az „Új Kaktuszba”, ahol eltöltöttünk egy kellemes órát. Innen végig ordibálva vonultunk a helyi pályára, illetve a mellette álló kocsmába. Nagy meglepetésünkre továbbra sem mutatkoztak a rendőrök, de a hazaiak sem. Miután elfoglaltuk a helyünket megjelent a hazai „mag”. Ordítva indultak felénk, mutogatták, hogy telefonáljunk nekik, stb. Szóval megkezdődött a majomparádé. Két órát voltunk őrizet nélkül a városukban, tudták, hol vagyunk, a pálya mellett ittunk kezdésig. Tehát ha komolyan gondolták volna a dolgot, megtalálnak meccs előtt. Ennek fényében vicces volt a produkció. Persze részünkről is ment a mutogatás, a műbalhé. Ja és ismét feltűnt a rejtélyes öregúr…. Esernyője alá bújva álldogált a hazaiak között.

A meccs nagyon gyenge volt, a szakadó esőben nem alakult ki folyamatos játék. Unalmunkban a helyieket szidtuk, ők meg minket. A folyamatos szidalmazás közben pár vicces jelenetre is sor került. Amikor e helyieket tájszólásuk miatt gúnyoltuk, a ránk vigyázó rendőrök is érintve érezték magukat, s reklamálni kezdtek, hogy „basszátok mög srácok, most minök köll ezzöl jönni?”

Véget ért a „szenzációs” meccs, szarrá áztunk és hazafelé indultunk. A hazaiak mellett pár méterrel vezettek el minket a láthatóan rutintalan rendőrök, amikor pár helyi megpróbált egy támadást. Elcsattant pár pofon, rúgás, stb. Nem érdemes belemenni a részletekbe, mert kezdődne a ti 5-öt ütöttetek, mi 4-et kezdetű licit és az már nagyon unalmas és értelme sincsen. Az mindent elárul, hogy a helyieket 2 rendező „állította le”, tőlünk meg többen kaptak gumibottal az észbe kapó policiától. Egy pillanatra félő volt az is, hogy komoly sérültünk lett, ugyanis egy srácot fejbebasztak gumibottal (úgy látszik Vásárhelyen ennek a szép szokásnak régi hagyományai vannak…) de szerencsére hamar magához tért és kiderült, hogy nincs komoly baj.

Innentől kezdve csatlakoztak hozzánk a rendfenntartók és kikísértek az állomásra, ahol nem szolgáltak ki bennünket, mert erősen ittasnak nyilvánítottak. Volt benne valami. Ezután már csak az maradt hátra, hogy minden értelemben elázva hazavonatozzunk. Összességében egy jó hangulatú túra volt, csak kár, hogy egyik fél sem vette komolyan ezt a szurkoló szempontból értett rangadót.

vissza