nyitólap bemutatkozás beszámolók galéria archívum fórum linkek elore fc
www.stormcorner.hu - Beszámolók - 2006-2007 - Előre 1912 Békéscsaba – Szolnoki MÁV (0-1)

Előre 1912 Békéscsaba – Szolnoki MÁV (0-1) (2006-08-12)

Újoncként a csoport tavalyi ezüstérmesével szemben is győzelmet várhatunk. Talán az egész hétvégén vacak időjárás miatt, a vártnál kevesebben gyűltünk össze, kb. 1000-1200 néző látogatott ki az idénynyitóra. Meccs előtt néhány órával megérkezett az egyáltalán nem várt égi áldás, ami kb. az első félidő végéig tartott, utólag kár találgatni de valószínűleg több száz embert tartott távol.

Akik viszont a nagylelátón foglaltak helyet, azok nem tágítottak akkor sem, amikor a legjobban szakadt az eső! Sőt, a szakadó esőben volt a legjobb a hangulat. Szerencsére tényleg csak néhány ember húzódott a fedett ülőhelyre, így nem csak az állóhely középső része maradt helyén. Legnagyobb újdonság a megafon megjelenés volt, ami úgy tűnik még ilyen kis létszámnál is hasznos, mivel a körülöttünk lévők közül meglepően sokan kapcsolódtak be egy-egy rigmusba. A szünet néhány emberkénél szokás szerint a második félidő közepéig tartott, így csak az utolsó 10-15 percet nyomtuk meg, ahogy a játékosok is. Ekkor már a megafon sem minden alkalommal a szurkolást szolgálta… Sajnos ez a produkció kevés volt, a nem túl acélos teljesítménnyel még egy pontot sem tudtunk itthon tartani. A küzdőszellemmel viszont nem volt baj, reméljük csak az ellenfél volt nagyon jó. A végén mindenesetre tapsot kapott a csapat, reméljük később meghálálják a bizalmat.

Néhány észrevétel a szezon elején: jó ötlet volt a Pizza Mobil autóit elhelyezni, viszont a rendőrség valamilyen x-aktás okból nem engedélyezte alkohol árusítását a stadionban. Sőt, az olyan veszélyes tárgyat, mint kukorica, műanyag pohár stb. nem lehet a nézőtérre bevinni. Ekkora faszságot! Szar rendőrség! Meccs után elég nagy tumultus alakult ki, mert valami nagyokos bezárta mindkét oldalon a kapukat, csak egy kis ajtót hagytak nyitva. Ahogy valaki a feltorlódott tömegben megjegyezte: a Nou Campot 90 ezer ember hamarabb hagyja el… Bízzunk benne, hogy csak egyszeri baki volt és ezt a rendezési hibát a következő hazain korrigálni fogják.

Makón szintén erős csapat ellen mérkőzünk, remélhetőleg minél több vendégszurkolóval!

vissza