nyitólap bemutatkozás beszámolók galéria archívum fórum linkek elore fc
www.stormcorner.hu - Beszámolók - 2006-2007 - Karcag - Előre 1912 Békéscsaba (1-1)

Karcag - Előre 1912 Békéscsaba (1-1) (2006-10-01)

Együtt három autó indult útnak. Néhány utason erősen érzékelhető volt a szombat este, ami az aznapi szeszfogyasztásra is hatással volt, hiszen a szokott aránynál kevesebb, mindössze néhány részeg embert jegyezhettünk. A stadionba érve örömmel láttuk, hogy már nem üres a vendégszektor, 30-40 csabai gyűlt össze, ami jónak mondható

A házigazdák szemmel láthatóan nagyon készültek a biztosításra, a nyíregyháziak "botránya" óta külön vendégszektor és sok rendőr és rendező várt ránk (bejáratnál mindenkit lefilmeztek). Arcátlan módon 700 Forintot kértek a belépőért. A hazai Blue Wizards velünk szemben, 10 lelkes ember és 2 dob bíztatta a hazai gárdát. Mellettünk ült néhány kigyúrt helyi macsó, de ahogy a lelátón általában (pár kivétellel), részükről is elmaradtak a vendégeknek felé elhangzó, ilyenkor szokásos "kedves" beszólások. A csapat jól játszott, a Karcag gyengén, egy egyértelmű 11-es meg nem adása után nem sokkal megérdemelten szereztünk vezetést. Emellett ütés miatt piros lapot kellett volna adni egy hazai játékosnak. És ezek még csak a legkirívóbb esetek voltak, nagyon borult a hazai pálya.

A vezető gól némileg felrázott minket, újra aktívabbak lettünk. A második félidő igazolta néhány ember félelmét, teljesen leültünk, magunkra húztuk a hazaiakat, így szinte törvényszerűen jött az egyenlítés. Simán hozni kellett volna a mérkőzést, minden hátráltató körülmény ellenére, de a rossz taktika ide vezetett. Egész ősszel megfigyelhető, hogy érthetetlenül passzívan játszik a csapat, illetve hogy több ember erőnléti hiányosságokkal küszködik. Kérdés, hogy hány pontot hullajtunk még el az esetleges edzőváltásig.

vissza