nyitólap bemutatkozás beszámolók galéria archívum fórum linkek elore fc
www.stormcorner.hu - Beszámolók - 2008-2009 - Békéscsabai Előre NKSE – FTC (26:26) 2009. március 27, 2000 néző

Békéscsabai Előre NKSE – FTC (26:26) 2009. március 27, 2000 néző (2008-12-17)

Néhány nappal a harmatgyenge színvonalú Csaba-Fradi focimeccs után egy kisebb presztízsű, de a mi szempontunkból jóval nagyobb tétű összecsapást rendeztek ugyanebben a párosításban. A női kézilabda bajnokság alapszakaszának utolsó fordulójában legalább döntetlent kellett játszanunk az FTC ellen ahhoz, hogy a rájátszást a felsőházban kezdjük, biztosítva ezzel a jövő évi nemzetközi kupaszereplést.

Látvánnyal nem készültünk erre a meccsre, mert az eddigi alkalmakkor, amikor kiírással vagy koreóval próbáltuk feldobni a lányokat, mindig kikaptunk. Ehelyett teltház és pokoli hangulat fogadta a csapatokat.

A vendégek kb. 50 fővel voltak jelen, aminek nagy része a fővárosból érkezett. Talán annak is köszönhetően, hogy nekik már tét nélküli volt ez a meccs, megpróbáltak egy kicsit kizökkenteni minket a szurkolásból azzal, hogy az utóbbi időkben megszokottnál többet foglalkoztak velünk.

Szerencsére azonban sem ez, sem pedig a Fradi korán megszerzett 6 gólos előnye nem akadályozta meg a tábort abban, hogy kiszurkolja a döntetlent. Az állóhely csurig megtelt és az emberek többsége végig biztatta a csapatot, amit segített a 3 dob és tucatnyi kislengetős is. A hangulatot nehéz lenne visszaadni, azt hiszem a meccs utáni reakciók a játékosok és a nézők részéről mindent elárulnak.

Az utolsó percek nem is alakulhattak volna izgalmasabbra. Végül egy a Szeki-Vica duó által összehozott parádés kínai gól jelentette számunkra az utóbbi 15 év legnagyobb sikert eredményező döntetlenjét. A lefújás után hatalmas ünneplésben tört ki a tábor, amit a fradisták sajnos elég sikeresen megakadályoztak a különböző hergelő rigmusokkal.

Lefújás után semmilyen balhé nem volt, ha csak azt nem tekintjük annak, hogy az egyik társunkat kiemelték a szép számban megjelenő rendőrök, amiért begyújtott egy fáklyát. Hozzáteszem, hogy a vendégek két görögtüzet gyújtottak be ugyanekkor, de őket a kutya nem bántotta ezért.

A lányok részéről elért hatalmas bravúrt aztán reggelig együtt ünnepeltük a játékosokkal és klubvezetőkkel.

Reszkess, Európa!






vissza