nyitólap bemutatkozás beszámolók galéria archívum fórum linkek elore fc
www.stormcorner.hu - Beszámolók - 2007-2008 - Velencei beszámoló

Velencei beszámoló (2008-07-18)

Néhány kézilabda-fanatikus egy hónappal ezelőtt határozta el, hogy a helyszínen akarja megnézni a XIX. Főiskolás Kézilabda Világbajnokság utolsó meccseit. Az elhatározás nem csak az uborkaszezonnak volt köszönhető. Jónéhányan már rendesen ki vagyunk éhezve egy nemzetközi túrára, amelyre a lehetőséget ugyebár a klubcsapataink a fiatalabb generációnak soha nem adták meg. A tornán 21 nemzet fiai és lányai vettek részt, köztük két kedvencünk Szekeres Klára és Herr Anita is. A női válogatott segédedzője Bohus Beáta volt.
A közel két hetes viadalt az olaszországi Velence környékén rendezték meg. Mi a 12-ei elődöntőkre és a másnapi döntőkre terveztük az utat. Végül hosszas szervezkedések után kilencen vágtunk neki vonattal a közel egy napos útnak. A péntek délutáni indulás elég vidámra sikeredett, amire átszálltunk a Keletiben a velencei vonatra már többen kellemes állapotba kerültünk. Aztán itt ért minket az első hidegzuhany: kiderült, hogy minden vagon egyterű, nem kabinos, azaz kb 100 emberrel, jórészt külföldiekkel kellett együtt utaznunk. Azaz kellett volna. A folyamatosan csúszó alkohol hatására egyre botrányosabban viselkedtünk. Még a Velencei-tavat sem pillantottuk meg, nem hogy Velencét, amikor már arról beszéltek a vonaton, hogy le fognak minket szállíttatni…
Ennél azonban sokkal jobban jártunk. A tömött vonaton egyre inkább kiürült a vagonunk. Erre gyakorlatilag akkor figyeltünk fel leginkább, amikor elindultunk a szomszéd kabinokba egy kicsit körülnézni és azok zsúfolásig meg voltak telve. Körülöttünk meg már annyira kiürültek a székek, hogy kényelmesen el tudtunk feküdni. Ezt a tetszetős állapotot később is próbáltuk fenntartani. Minden új felszálló - látva a felbillent létszámot a szerelvények között - a mi vagonunkat „támadta”, mi azonban üres sörösdobozokkal és ételmaradékokkal támadtunk vissza…
Sajnos azonban félúttól már annyi horvát és szlovén szállt fel, hogy tovább nem bírtuk a rohamokat és kidőltünk. Persze ebben többeknél nagy szerepe volt az elfogyasztott „Bambinak” is.
Velencébe szombat reggel érkeztünk meg. A még alvó városban először a nevezetességeket tekintettük meg. Amikor a Szent Márk téren (is) elővettük a nagy Békéscsaba feliratú magyar zászlót, azonnal megjelent két rendőr és már intézkedtek is. A legnagyobb showt azonban mégis ezután csináltuk meg, amikor a már jócskán nyüzsgő Sóhajok-hídjáról lógattuk ki a magyar trikolort. Ezt több magyar turista is megörökítette. Aztán gyorsan elvegyültünk a tömegben, nehogy megint jöjjenek a kékek. Ezt meg is úsztuk, helyettük azonban jöttek a pirosak…öt dunaújvárosi szurkolóba botlottunk bele, akik szintén a tornára jöttek.
Ezen kívül vásárlás volt a program. Főleg annak köszönhetően, hogy egészen vicces árak voltak. Egy sál 1400, egy mez 2.400ft, illetve Ákos barátunk egy Lotto márkaboltban 3.500 forintért vásárolt egy eredeti fürdőnadrágot…

Dél körül indultunk Lido di Jesoloba, ahol a torna fő meccseit rendezték. Ez egy Siófok-szerű hatalmas buliközpont. Minden utcában csak hotel-bár-pizzéria-hotel-bár-pizzéria…Azt hiszem a legjobban az jelzi a hely komolyságát, hogy Pestről két naponta indul Budapest-Lido di Jesolo buszjárat. Nem véletlen, hogy ez a végállomás.
Az elődöntőt a románok ellen játszottuk. Egy komoly méretű csarnokban egy szektort töltött meg a magyar brigád, elsősorban a férfi csapat (akik nem jutottak tovább a csoportjukból), az a körüli stáb és a rokonok jelenlétének köszönhetően. Szerencsére a meccs remekül alakult. Az elején elhúztunk a szőröstalpúaktól, akik aztán folyamatosan jöttek fel, hogy a végjáték már igazán izgalmas legyen. Nem csoda hát, hogy nem csak mi 14-en szurkoltunk, hanem sokszor az egész szektor. Sőt, amikor mi nem kezdtünk valami nótát, akkor kezdtek a férfi kézisek. A győzelem után komoly ünneplés volt, még egy görögtűz is begyulladt, a lányok pedig igazi örömtáncot jártak.
Meccs után belevetettük magunkat a csarnoktól nem messze lévő tengerbe. Mivel már alkonyodott, alig voltak rajtunk kívül a parton, így kedvünkre tombolhattunk. Ezután el is aludtunk a parti nyugágyakon, azonban 23 óra fele felvert minket az éjszakai őrség. A parton több kilométer hosszúságban húzódó luxushotelek ugyanis nem tűrik, hogy előttük csövezzenek a turisták. Az éjszaka további részéről inkább nem nagyon írnék. Maradjunk annyiban, hogy nem a legjobban sikerült, mégis igazi élmény volt. Utólag legalábbis. Egyébként az egész város nyüzsgött. Sok-sok ezer ember bulizott hajnalig és szinte mindenki motorral volt.
A vasárnapot már külön-külön kezdtük. Valaki ismét a tengerpartot választotta, valaki bolt után kutatott (esélytelen volt, ez tényleg egy igazi buliváros), valaki pedig a csarnokban nézte a bronzmeccseket és várta a délutáni döntőt.
Sajnos a Törökország elleni aranycsata semmilyen téren nem úgy sikerült, ahogy méltó lett volna a túra befejezéséül. Mi álmosan és rekedten inkább csak próbáltuk felpörgetni a csajokat. Az elején elmentek a törökök és gyakorlatilag megismétlődött a románok elleni meccsünk csak fordítva. A második félidőben feljöttünk és már vezettünk is többször egy góllal, de a VB gólkirálynője a törököknél volt, aki eldöntötte az aranyérem sorsát. Több lány is sírva jött ki hozzánk megköszönni hogy elmentünk segíteni nekik. A mi két lányunkon pedig végig látszott, hogy iszonyú jól esik nekik a jelenlétünk. Emellett Bohus Bea is tucatnyi alkalommal köszönte meg mindkét napon hogy elmentünk.
A hazaút nem ment olyan simán mint odafele (vihar, dugó, vasutassztrájk), de a fáradt banda simán átaludta a fél utat, így nem is volt vészes a 26 órásra (köszönjük MÁV!) nyúlt utazás.

Összességében sajnálhatja aki valamilyen okból kihagyta a kirándulást, mert egy csomó kellemetlenség ellenére is pokoli nagy és örök emlék marad ez a négy nap. Egy fantasztikus helyen, egy fantasztikus brigáddal…

vissza