nyitólap bemutatkozás beszámolók galéria archívum fórum linkek elore fc
www.stormcorner.hu - Beszámolók - 2007-2008 - DVSC - Békéscsabai Előre NK (27-25)

DVSC - Békéscsabai Előre NK (27-25) (2007-10-11)

A Debrecen-Békéscsaba női kézilabda rangadó kiemelt kockázatú lehet az MKSz szerint, mert már évek óta szándékosan a hét közepére teszik a mérkőzést, hogy minél kevesebb szurkoló tudjon megjelenni. Pedig
emberemlékezet óta nem volt balhé egyik félnél sem...

Céljukat ezúttal is elérték a csütörtök 18 órási kezdéssel, mert a vidéken tanulóknak és a munkában 16 óra után végzőknek esélye sem volt arra, hogy élőben megnézze a keleti rangadón kedvenc csapatát.
Ennek köszönhetően mindössze 24-en indultunk el valamivel 16 óra után. Sofőrünk még véletlenül sem ment 80 km/h-s sebesség fölé, pedig ritka kulturáltan viselkedtünk az odafele úton, még a szokásos
percenkénti "Álljunk meg egy kocsmánál" dal sem hangzott fel...ráadásul előzni se szívesen előzött, pedig elleshette volna ezt a tudományt vagy 100 olyan kocsitól, aki megtette ezt velünk.

Ennek köszönhetően már néhány perccel el is múlt 18 óra amire Debrecenbe értünk, ahol már a sokadik rendőrautó várt minket. Ez utóbbi azonban felsőbb utasításra (vajon kinek az érdeke lehetett ez?)
mindenkit leszállított a buszról, melynek oldalához állítva egyesével átmotoztak mindenkit, majd személyes adatainkat kellett elmondani a
kamerába. A teljes megalázást a sofőr kapta meg, amikor őt is alávetették a procedúrának és a nála talált kajás zsebkését megtalálva még kérdőre is vonták...

A közel fél órás teljesen felesleges procedúrának köszönhetően a 2. félidő elejére értünk a csarnokhoz, ahol újabb szarakodás következett. A rendezők ugyanis még a bejárat előtt megállítottak minket azzal, hogy várjunk egy kicsit, utánnanéznek,
hogy bemehetünk-e ingyen a 2. félidőre. Percek teltek el, amikor a rendezők még mindig ezt mondogatták. Mi mondtuk, hogy kifizetjük a jegyet, azért vagyunk itt hogy bemenjünk, de mindenféle mondvacsinált okkal így se mehetünk tovább (nincsenek már meg a jegyek...).

Aztán végülis egy ember bemehetett megvenni az összes jegyet. Ezt meg kellett várni, és ezután már mehettünk is...egyesével az újabb motozásra. Természetesen senkinél semmi, mi csak meg szerettünk volna nézni egy kézilabdameccset és szurkolni csapatunknak. Persze ezt se lehetett. A dobot már a bejáratnál elvették, pedig ők maguk
mondták, hogy ilyen ugyan nincs a házirendben, de ha nem akarunk "máshova bekerülni", akkor ne vitatkozzunk!

A mérközés utolsó negyedóráját végül sikerült megtekintenünk csendesen, békésen, a vendégszektorban ülve. Vagyis megtekintettük
volna, ha a rendezők nem állnak mellénk, hogy a pálya felét ne láthassuk tőlük..

vissza