nyitólap bemutatkozás beszámolók galéria archívum fórum linkek elore fc
www.stormcorner.hu - Beszámolók - 2007-2008 - Cornexi - Békéscsabai Előre NK (25-22)

Cornexi - Békéscsabai Előre NK (25-22) (2007-09-23)

Viszonylag nagy lelkesedéssel készült a brigád a túrára, s jó néhányan arra számítottunk, hogy Fehérváron akár meglepetést is okozhat a csapatunk. Már az út előtt akadtak problémáink, főként jármű, majd létszám gondok, de az indulásra végül sikerült megtöltenünk egy 18 fős buszt…

Az út elég gyorsan telt, köszönhetően a roppant kevés megállónak. Első és egyetlen komolyabb megálló Kecskemét után következett. A buszos úgy gondolta, hogy a lehető legnívósabb helyen áll meg, így neki köszönhetően a kecskeméti újgazdagok vasárnapi ebédlős, gyerekmegőrzős, játszóteres luxusbüféjében tankoltuk fel „megcsappant” készleteinket. Ezt követően gyakorlatilag Fehérváron a csarnoknál állt meg a jármű a kezdés előtt jó másfél órával. A korai érkezésnek köszönhetően a társaság kissé szétszéledt, egyik fele kocsmázni indult, míg néhányan az ifi meccsen parádéztak. Kezdésre a szektorban 25 fő jött össze hallatni a hangját.

A mérkőzés nem úgy kezdődött, ahogy vártunk, a Cornexi gyorsan elhúzott 5:1–re. Időkérést követően 6:6-os állásnál már örömmámorban úszott táborunk, viszont az egyenlítést követően a hazai gárda egy–két góllal mindig előttünk járt. A félidő utolsó másodperceiben sikerült kiegyenlítenünk, így remek hangulatban mentünk italozni a szünetben!

A második játékrész első perceiben kevesen láthatták, hogy csapatunk állva hagyta ellenfelét… Az 50. percig a vendégszektor különítménye, a három-gólos előny tudatában, extázisban szurkolt.

Ezt követően jött a rémálom! Hiába ment helyenként jól a játék, a csapatot súlytó bírói ítéletek hatására már nem volt képes csapatunk feltartóztatni a mindinkább feljövő Cornexit, a kettős emberhátrány, a sorozatos kiállítások és hétméteresek végleg megpecsételték a találkozó kimenetelét…

A lefújást követően megtapsoltunk játékosaink teljesítményét, és kétszer magunkhoz hívtuk Őket. Eközben odajött hozzánk az újonc Goldberg Óbuda elnöke, bemutatkozott, majd közölte, hogy ő még soha életében nem látott ilyen jó szurkolást. Mérkőzés után néhány társunk rövid kocsmázást iktatott be a további programba még Fehérváron, melyet hazafele a szokásos hamburgerezés követett.
Úgy gondolom, hogy a csarnokkal kapcsolatban is kell néhány szót említenem, mert milyen meglepő: Fehérváron is igényesen kialakított PRÍMA :) büfé várt minket!!! Ahol nem csak palackozott üdítőt lehetett kapni, hanem sört és többféle szendvicset, édességet is a lelátó oldalánál! Valamint ezek a lelátóra is szó nélkül bevihetők!

SZÓVAL IGAZÁN ELGONDOLKODHATNÁNAK AZ ILLETÉKES EMBEREK EZÜGYBEN A CSARNOKUNK HÁZA TÁJÁN!

vissza