nyitólap bemutatkozás beszámolók galéria archívum fórum linkek elore fc
www.stormcorner.hu - Beszámolók - Kézi (2006-2007) - Békéscsabai Előre NK – Makó (27-26)

Békéscsabai Előre NK – Makó (27-26) (2007-05-20)

A szezon utolsó hazai meccsének már nem volt tétje, mi már bent maradtunk, az anyagi gondokkal küzdő Makó pedig kipottyant. A nézőszám és a hangulat is ennek megfelelő volt, 4-500-an lehettünk, az állóhelyen 20-25 ember ácsorgott. Nyilván sok vendégszurkolóra számítottak, mert még a csarnokon belülre is jutott rendőr, de csak néhány szimpatizáns jött el.

A csapat igazi év végi formát mutatott, nagyon nehezen küzdöttük le a Makót, meg kell említeni, hogy a hagymások legjobbja most is Buci lánya volt, aki a tavalyi kupameccs óta nagyon összeszedte magát ellenünk.

Rapatyi edző igen érdekes körülmények között lezajlott távozása miatt két kiírás készült „Rapa veled vagyunk!”, és egy „Szabó takarodj!”, ezeket nem kell kommentálni. Néha szurkolgatunk, volt némi tapsikolás, év végi formában…

Ami a hangulatot illeti, az a játékhoz hasonló szintűre sikeredett, szurkolás helyett Szabó Károlyt találtuk meg, Veres Zsuzsi pedig megkért, hogy inkább a szurkolással foglalkozzunk. A csabai kézilabdás élet szent embere a második félidőt már nem is a szokott helyéről követte…

Rapatyi mester munkát összesítve, átvett egy nagyon rosszul álló csapatot, és kétszer bent maradt vele, az első évben nyögvenyelősen, a másodikban némileg könnyebben; úgy, hogy év közben akár jobb helyezés elérésére is látszott némi reménysugár… Ebből a keretből, ilyen körülmények között sokkal többet nem lehetett kihozni, tehát a tevékenységét inkább pozitívnak mondhatjuk.

Lefújás után a távozó edző kijött az állóhelyre búcsúzni, megköszönte a támogatást, útravalóul pedig kapott egy Békéscsaba-sálat (reméljük, hordja majd Vásárhelyen!), majd a lányok pedig szokás szerint leültek egy körbe. Csak azt nem tudni, hogy ők a távozó edzőt sajnálták, vagy pedig szegény Szabó Károlyt, akit már megint megtaláltak azok a bunkó szurkolók, pedig már „száz” éve a város kézilabdájáért él-hal. Egyre jobban…

vissza