nyitólap bemutatkozás beszámolók galéria archívum fórum linkek elore fc
www.stormcorner.hu - Beszámolók - 2006-2007 - Szolnoki MÁV – Előre 1912 SE (2-0)

Szolnoki MÁV – Előre 1912 SE (2-0) (2007-03-10)

A fotelszurkolóknak ezen a hétvégén európai csúcsrangadók és városi derbik jutottak, nekünk pedig egy szolnoki túra.

Sajnos a vártnál kevesebben, összesen húszan vállaltuk a túrát, kocsival és vonattal, bár a szombati munkanap miatt nem együtt utazott a társaság.

A pénteki kézimeccs utáni iszogatás erősen rányomta a bélyegét az első vonatos társaságra, ezen társaság nagy része aljas módon lerészegedett az úton. Egy emberke teljesen fölösleges szereplése miatt megjelentek a rendőrök, akik egy kis lakótelepi fogócska-bújócska után bekerítették a díszes galerit, elvették a személyiket, lefényképeztek mindenkit és egy jó órás kálvária után indulhatott újra a társaság. Teljesen fölösleges volt az egész.
A stadionba szinte mindenki késve érkezett, ott is a büfébe vezetett sok ember útja, így az első félidő olyan volt, mintha ott se lettünk volna. A második félidőben viszont voltak olyan periódusok, ahol már 14-16 ember is állt egyszerre a vendégszektorban. Szurkolás ekkor se volt, néhány Hajrá Lilákat leszámítva. A társaság állapotára jellemző, hogy a második hazai 11-esnél az egyik társunk azt kiabálta, hogy „gyerünk, berúgod!”…

A meccsről annyit, hogy kis szerencsével és a bírók normális ítéleteivel legalább egy pontot elhozhattunk volna. A 2-0 sima hazai győzelmet sejtet, de akár mi is győzhettünk volna.

Szóval csupa rossz élménnyel térhettünk haza. Ha ezt nézzük, annak az arcnak még szerencséje is volt, aki a rendőrökkel folytatott kergetőzés során egyszerűen eltűnt, elhagyta a telefonját, és mint kiderült, az egész meccset a szolnoki vasútállomáson aludta végig… a napi produkcióra azzal tette fel a koronát, hogy a hazaút végén egyszerűen elfelejtett leszállni Békéscsabán, így Lökösházán szedték le a vonatról…

És a végén itt a video a vonatos bácsiról:

Videó

vissza